Sokak számára a legnagyobb elakadást az életben a szexualitásban felmerülő problémák jelentik.
Legnehezebb feladat Önmaga számára beismerni, hogy valami nem úgy működik, ahogyan vágyja.
Szinte tabu téma, és kevesen mernek beszélni róla, miszerint sokszor úgy ébred fel a szexuális vágy, hogy kielégítetlen marad. Ezt a tényt szinte mindenki mélyen elhallgatja, mert szégyenli. Kellemetlen, és kínos érzés amikor a test intim tájéka éhezi a szexuális kapcsolódást, úgy hogy nincs hozzá partner.
Vannak akik úgy gondolják, hogy "szexre mindig van valaki", viszont aki már tapasztalta, hogy nem így van, az tudja igazán, milyen gyötrelmes is tud lenni a kéretlenül beinduló testi vágyakozás.
A fentebb leírtakon kívül a szexualitást érintő akadályoknak igen változatosak lehetnek még a megnyilvánuló tünetei.
Van amelyik fájdalmat generál, van amelyik elzár a szexuális kapcsolódástól, van amelyik engedi a kapcsolódást, de az öröm faktort gátolja, ezáltal az együttlét után hiányérzet marad, mely depressziót, vagy ingerültséget gerjeszt férfiaknál, nőknél egyaránt.
A másik jellemzője épp az ellenkezőét idézi elő, vagyis szinte hajszolja a szexbe azokat, akikre hatással van, és engedi is a pozitív élményeket. Ezekben az esetekben az élmények hatására felszabadult energiákat elszívják, el lopják, ezért az érintettek folyamatosan hajszolják a szexet, hisz csak az aktus jelent számukra pozitív élményt, de nem tudnak tőle feltöltődni, ezáltal végeredményben kielégületlenség marad az aktus után, függetlenül az orgazmus mértékétől.
Ezért van állandó IGÉNYÜK a szexre.
A túlzott IGÉNY az alszemélyiségeken, illetve az ego központokok keresztül nyilvánul meg, függetlenül attól, melyik energia rendszerre van közvetlen hatással a kiváltó ok.
Túlzott IGÉNY alatt a napi szintű szexuális gerjedelmet kell érteni, amikor egész nap a szex körül járnak a gondolatok, és mindig keresi a szexre alkalmas pillanatot.
A szexuális felajzottság szinte folyamatos, és nem szűnik, kényszeresen vágyja a gyors kielégülést.
Szexualitást érintő akadályok hatására az Ön tudatos döntése, és akarata ellenére a semmiből feltörhet a szex utáni vágy, mely nem törődik azzal, hogy Önt milyen helyzetben tarolja le, és milyen kellemetlen szituációba keveri...csak tombol.
Ezen szituációk hatására a szégyenérzet elhatalmasodhat, és sok esetben gátlásosság is kialakul. Ön úgy érzi az egész világ tudja, hogy éppen szexéhsége van, emiatt megalázottnak és kiszolgáltatottnak, sebezhetőnek érzi magát.
Szexualitásra ható akadályozó tényezők okozhatnak frigiditást, impotenciát, terméketlenséget is, illetve korlátozhatják az együttlét lehetőségét kizárólag csak a gyermek fogantatásra.
Okozhatják azt is, hogy csak 1 bizonyos partnerrel valósulhat meg a szexuális kapcsolódás, mással nem.
A szexualitás tiszta megélésében szerepet játszik az emberi test hormonális, keringési, és ideg rendszere, a csakrák, meridiánok, Ka-csatornák, alszemélyiségek, ego központok egészséges állapota is.
A tiszta szexualitáshoz tehát a felsoroltak mindegyikének akadály mentesnek, és rendeltetésének megfelelő működésűnek kell lennie.
Ezen felül a Léleknek is tehermentesnek kell lennie.
Mindaddig, amíg bármelyik érintett területen van még akadály, és teher, addig a szexualitást úgymond külső negatív erők irányítják, és a legtöbb esetben az együttlétből felszabadult energiákat elszívják, vagy el lopják. Az elbitorolt energiákat felhasználják különböző kötésekhez, így tud a negatív oldal sok embert még manipulációban tartani.
Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy bár való igaz ebben a jelen életben úgy tűnik áldozatai vagyunk a negatív erők okozta szexualitást érintő akadályoknak, terheknek, gátaknak, blokkoknak, DE az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeknek a hatásoknak a meglétéért bizonyos mértékben mi magunk vagyunk a felelősek, mert korábbi életeinkben hozzáférést engedtünk magunkhoz, illetve többször mi is alkalmaztuk a sötét oldal praktikáit a szexuális öröm faktor növelése érdekében, vagy épp átkokat szórtunk azokra, akik nem viszonozták a vonzalmunkat, és ártó hatásokkal büntettük őket. Minden döntésünknek megvan a következménye!
Visszatérve a témához, nagyon sok kiváltó oka lehet annak, hogy minden előzmény nélkül, kéretlenül felébred a szexuális vágy, viszont minden esetben jelzés a Lélektől, hogy valami nincs rendben.
Energia áramlást akadályozó, vagy épp energia pangást okozó elzárások, illetve energia elszívó, vagy ráterhelő szálak lehetnek bármelyik csakrán, aminek köze van a szexualitás megéléséhez, illetve a Szexuális "ego" központon, a meridiánokon, a kundalinin, és akár a Ka-csatornákon.
A chong csakra, vagyis a csípő ízület környéki fájdalom jelezheti a szexualitásra hatással lévő csakrák, meridiánok, agyterületek, és a hozzájuk kapcsolódó reflex zónák működési zavarát, előző, és jelen életes elfojtásokból származó lenyomatokat, bántalmazások, sérülések lenyomatait, és bármilyen jellegű szexualitás megélését korlátozó, vagy akadályozó ártást is!!!
A szexualitás iránti igény elfojtása letapad a test sejtjeiben.
A lábakban indul a „felgyülemlés”, a talp felől egyre feljebb, egészen a kismedencéig. Így az alsó végtagban, és a kismedencei szervekben keringési zavart, izomfájdalmat, ízületi problémákat, szervi elváltozásokat is okozhatnak.
Emellett a chong csakra jelzi a Chong, és a Dai Mai vezeték energiaáramlásának zavarait is.
Egy-egy tünet, vagy tünet együttes megnyilvánulása mögött több kiváltó ok is lehetséges.
Sok esetben ártásokat is kaphatott (vagy épp okozott) a Lélek eddigi életei során, melyek jelen életben korlátozzák a szexualitás szabadságát.
I.: Ártó szándékú negatív hatások:
1:-Szexuál mágiák.
2:-Szexualitásra ható bűbájok.
3:-Szexualitásra ható átkok.
4:-Szexualitásra ható rontások.
5:-Beültetett manipulatív programok.
6:-Wudu hatások.
7:-Energia elszívások.
8:-Negatív energia betöltések.
9:-Szexuális kapcsolódáskor kapott szennyeződések.
10:-Azonos neművel létesített szexuális kapcsolódásból fakadó blokkok, lenyomatok, szennyeződések.
Egyénileg lehetősége van lekérni (tolmácsolásommal) az Égiektől azt az információt, hogy Önt érintik e a szexualitás területén akadályok, blokkok. Kérdését az írásom vége felé található email címre írt üzenetben teheti fel.
Az akadályozó hatások megszüntetésére, oldására
TÁVKEZELÉSSEL BIZTOSÍTHATOK ENERGETIKAI FOLYAMATOKAT, AZ ENERGIÁK A FÉNY PIRAMISBÓL ÉRKEZNEK, A SAJÁT LVTERGY INGA TÁBLÁZATOM, ÉS A HOZZÁ KÉSZÜLT FÉNY PIRAMIS KAPUM, ÉS ORGONITOM SEGÍTSÉGÉVEL!
A Fény Piramisról az alábbi linkre kattintva talál írást:
Az LVTERGY Inga Táblázatról részletesebb leírást az alábbi linkre kattintva talál:
A Fény Piramis Kapu (alátétgyűrű) szerepéről, és használatáról IDE kattintva talál leírást. Az Orgonit szerepéről ITT talál tájékoztatást.
II.: A FENTIEKBEN EMLÍTETT AKADÁLYOK, ÉS ÁRTÁSOK MEGSZÜNTETÉSEIN KÍVÜL:
-A MERIDIÁNOKRA;
-A SZEXUÁLIS "EGO" KÖZPONTRA;
-A BELSŐ SZELLEMRE;
-A GYÖKÉR CSAKRÁRA;
-A BEFOGADÓ CSAKRÁRA;
-A SZAKRÁLIS CSAKRÁRA;
-A LÁGYÉK CSAKRÁKRA;
-ÉS A KUNDALINI ERERGIA ÁRAMLÁSÁRA HATÁSSAL LÉVŐ:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.