Adatkezelés

Adatkezelési tájékoztató. Tisztelt Érdeklődők!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a munkánk során kizárólagosan, csak a számlázáshoz, és a postázáshoz szükséges a nevük, és a címük, melyet más személyeknek nem adunk ki!

Az információ kéréshez, programokon való részvételhez nincs szükség sem a születési adatokra, sem más személyes adatra.

Nincs HÍRLEVEKÜNK, ezért senkinek sem küldünk kéretlenül emaileket!!!

Csupán az alábbi email címre érkezett megkeresésekre válaszolunk:

f.piramisenergia@gmail.com

Tisztelettel Helqwyck, Ewyta.


2019. szeptember 30., hétfő

Önismereti út. Önmegvalósítást, Önkifejezést, és egyebeket akadályozó "önvédelmi" átkok, ártások megszüntetése, oldása.

Köszöntöm!

Az Önismereti úton nagy szerepe van az Önmegvalósításnak, és az Önkifejezésnek.
Az Önmegvalósítás azt jelenti, hogy emberként a Lélek megvalósítja mindazt a feladatot, melyet a leszületése előtt betervezett a lélektervébe.
Ide tartoznak a tanulások, a karmikus emberi, és párkapcsolatok, a szerződések, a vállalások teljesítései, és az is, hogy milyen munkát fog végezni, mellyel aktív tagja az emberi közösségnek.
Lélektervben szerepelhet feladatként az is, hogy bizonyos betegségekből fel tud e gyógyulni, megtalálja e a gyógyuláshoz mindazt a módszert, mely az egyéni gyógyulásához szükséges.

Összességében az Önmegvalósítás az összes fő életterületet szempontjából fontos.
A 3 fő élet terület a következő:
- Emberi kapcsolatok.
- Egészség.
- Életfeladat-munka, és anyagi helyzet.

A Lélek betervezheti azt is, hogy elkezdi e a spirituális tisztulásának egyéni útját, vagy azt, hogy ebben az életben nem, mert a feladata egy bizonyos karmikus kapcsolat egyensúlyba hozása, vagy épp a korábbi életekben mások ellen elkövetett ártó tettek jóvátétele.
Ez utóbbi mint "szolgálat, vagy vezeklés" szerepelhet a lélektervben.

Az Önmegvalósítás folyamatában nagy szerepe van az Önkifejezésnek, hisz ezáltal tudja megnyilvánítani a Lélek a szándékát.

Az Önkifejezésnél a verbális, és nonverbális kommunikáció, az alkotó készség, a probléma felismerő, és megoldó készség, az elfogadás, a megértés, a felszabadultság mind-mind fontos!

Nagyon fontos az Önmegvalósításban, és az Önkifejezésben is, hogy ne másokat akarjon utánozni valaki.
Nincs két egyforma képességű, és tudású ember. Csodálni, elismerni valakit az jó dolog mindaddig, amíg nem hasonlítja magát hozzá.
A versengés már kényszer hatása lehet, mert az egészséges "verseny szellem" az motiváló, de nem hagyja, hogy feladja az egyéniségét az ember.
Az Önismereti út lényege, hogy megtalálja az ember a saját egyéniségét!

A motiválás, az útmutatás szintén jó.
 Több gyógyító, médium, művész, író, tanító, tudós is "betölt" motiváló, útmutató, inspiráló szerepkört jelenleg itt a Földön. Többeknek ez vállalt feladatuk.
Ők is végigjárták az egyéni útjukat az Önmegvalósítás, és Önkifejezés útján, és bizonyára több segítséget is kaptak az Égiektől hozzá, mert a vállalt feladatuk miatt az Égiekkel szerződésük volt erre.
Ez nem jelenti azt, hogy ők mindent megkapnak az Égiektől, hisz a feladatukon kívül a többi élet területük rendbetételére nekik is ugyanúgy külön
segítséget kell igénybe venniük, amennyiben céljuk a tisztulás.

Az Önismereti úton akadályokba ütközhet az ember, melyek gátolhatják az Önmegvalósítást, és az Önkifejezést is.

Az akadályok száma, és típusa igen sokrétű lehet.
Ebben a blogjegyzetben az 
összesített nevükön "önvédelmi" átkoknak, ártásoknak nevezett típusokról lesz szó.
"Önvédelmi" átkoknak, ártásoknak minősülnek azok az átok, és ártás típusok, melyeket negatív erővel tettek, és általában a negatív oldal ezekkel védi saját érdekeiket.
Az "önvédelmi" átok NEM azonos az úgynevezett önátkokkal, illetve a "hagyományos átkokkal" sem!

A Fény Piramisban összesített energiákkal nyílt meg annak a lehetősége, hogy az "önvédelmi" ártások, átkok semlegesíthetőek, és oldhatók legyenek.

A Fény Piramisról az alábbi linkre kattintva talál írást:

"Önvédelmi" ártás, átok kategóriájába sorolhatók:

- Feltételhez kötötten aktiválódó ártások, átkok.
Az ártás, vagy átok megszüntethető akkor is, amikor már aktiválódott, és előre is mielőtt a jövőben aktiválódna.
A feltétel sok minden lehet! Többek között egy bizonyos életkor elérése, vagy egy esemény, egy találkozás megtörténte, de lehet egy döntés meghozatala, egy költözés, egy munkahely váltás, egy kapcsolat kezdete, vagy vége, egy gyermek fogantatása, vagy születése is. Ezek az általános esetek, de ezeken kívül bármi más is lehet.

- Feloldáskor aktiválódó ártások, átkok.
Ezek olyan átkok, ártások, melyek feloldása újabb átkot, vagy ártást aktiválna, mint egy láncreakció.
A mi módszerünkkel először azt az ártást semlegesítik, ami aktiválódna a feloldáskor,ezután oldják az ártást, vagy átkot a rendszeren keresztül.
- Sokszorozó ártások, átkok.
Ezek miatt lehetséges az, hogy olyan információt kapok, mely több 10 ezer tiltást, vagy bűbájt, esetleg mágiát foglal magába. Ez akkor fordulhat elő, amikor a feloldáskor aktiválódó átokról nincs tudomása annak a segítőnek, aki korábban oldást hajtott végre az érintettnek, és mire hozzám fordul, addigra beaktiválódott az előző oldás után a feloldáskor aktiválódó átok.

- Feloldást akadályozó ártások, átkok.
Ezek a típusok nem engedik megvalósulni a tisztulás érdekében történő oldási folyamatokat más módszerekkel.

- Kiépítéseket, vagy aktiválásokat akadályozó ártások, átkok.
- Beépülést akadályozó ártások, átkok.
- Visszahívást akadályozó ártások, átkok.
Ezek a típusú hatások gátolhatják a csakrák, és egyéb energia rendszerek energetikai tisztításait, megnyitásait, és aktiválásait. Akadályoztathatják a lélekrészek, lélekdarabok visszahívásait, illetve a már visszahívott részek befogadásai, illetve az egyéb módszerek által kapott gyógyító hatású energiák beépüléseit.

- Feloldóra szálló ártások, átkok.
- Életet, vagy létezést veszélyeztető ártások, átkok.
Sok esetben ilyenek miatt nem oldanak más módszerekkel, mert egyetlen segítőt, oldást végrehajtó személyt, és egyetlen Lelket sem tesznek ki annak a veszélyeknek, hogy rá szálljon a feloldott ártás, vagy épp az élete kerüljön veszélybe bárkinek is.
A Fény Piramisban összesített energiák lehívó eszközein keresztül teljes biztonsággal szüntethetők meg az ilyen típusú ártások, átkok.

Tapasztalataink alapján, jelenleg a Földön élő Lelkek 85%-a előző életei során tett másokra, illetve önmagára a fentiekben felsorolt típusú ártás(oka)t, vagy átko(ka)t.

TÁVBÓL TÖRTÉNŐ ENERGIA KÜLDÉSSEL BIZTOSÍTOK LEHETŐSÉGET AZ "ÖNVÉDELMI" ÁRTÁSOK, ÁTKOK SEMLEGESÍTÉSEIRE, MEGSZÜNTETÉSEIRE, OLDÁSÁRA. A FOLYAMATOKHOZ AZ ENERGIÁK A FÉNY PIRAMISBÓL ÉRKEZNEK!

Az energiák fogadásához nincs szükség meditatív állapotra!

Esetenként változó, egyszeri, vagy több-egymásra-épülő alkalomból álló energia küldéssel megkapja mindazt az energiát, mely szükséges az Ön számára az aktuális problémája mögött álló "önvédelmi" átkok, ártások megszüntetéséhez, az aktuális rezgés szinten.

A folyamatokban alkalmanként megszüntetésre kerülnek mindazok az "önvédelmi" átkok, ártások, melyeket Ön tett másokra, ezzel akadályoztatva őket, illetve azok is melyeknek áldozata, és hatással vannak arra a konkrét problémára, amely miatt felkeresett.
Több probléma esetében külön folyamatok szükségesek mindegyikre, mivel az élet bármely területén lehetnek ilyen akadályok, drasztikus esetben akár ezres nagyságrendben is.

Elkövetőként Ön is tehetett ilyen típusú akadályokat.
Elkövetőként azért nyilvánulnak meg az akadály típusok az életében, mert visszatükröződik Önre mindaz, amit más(ok)nak okozott. Mindezt azért érezheti, mert lehetőséget kap a jóvátételhez úgy, hogy a megfelelő módszerrel a feloldáshoz szükséges energiákat igénybe veszi. Ezzel a jó szándéka jelét is adja az Égiek felé, és felszabadíthatja korábbi áldozatait az Ön által tett "önvédelmi" átkok hatása alól. 

A másoktól kapott "önvédelmi" ártások, átkok megléte a tudattalan tudatban raktározódik, éppen ezért a tudat alattiból nem hívható felszínre.
Ezek száma jóval több, mint az, amit Ön terhelt másokra!
A tudat alatti tudatban csak azok vannak, melyeket Ön tett mások ellen, és mások felé.

A tudat alatti tudat, és a tudattalan tudat közötti különbségről IDE kattintva talál részletesebb leírást.
Amíg a tudattalan tudatban bármi is raktározódik, addig a tudatos teremtések akadályba ütköznek.
A tudattalan tudat teljes tisztítása a Fény Piramisban összesített energiák lehívó eszközeivel valósíthatók meg.

Lehívó eszközök:
LVTERGY Inga Táblázat, melyről részletesebb leírást az alábbi linkre kattintva talál:
LVTERGY Inga Táblázat tájékoztató.
Az írásból tájékozódhat az LVTERGY Inga Táblázat hatásköreiről, felépítéséről, és beszerzésének lehetőségeiről is.

-Az Inga Táblázat rendszertől függetlenül az ásványokból készült Lehívó Kulcsok, melyekről az alábbi linkre kattintva talál leírást:
Lehívó Kulcsok tájékoztató.
A leírásból tájékozódhat a beszerzési lehetőségekről is.

Azoknál, akiknél már testi betegségeket is okoztak az úgynevezett "önvédelmi" átkok, és ártások, náluk átmenetileg felerősödhetnek az addigi tünetek.

Az elküldött energiák fokozatosan épülnek be, annak megfelelően, hogy milyen intenzitással dolgozik tovább magán a különböző módszerek által biztosított lehetőségekkel, az általam biztosított folyamatok után.

Nincs általánosítható javaslat arra nézve, hogy az érintettek mely módszerekkel haladhatnak tovább az egyéni tisztulásaik útján, ezért egy-egy oldás-sorozat után személyre szóló üzenetet adhatok át a Teremtőtől írásban, vagy hangüzenetben, illetve messenger hívás formájában, melyre időpont egyeztetés után kerülhet sor.

A folyamatok alatt, illetve az oldás-sorozat végéig semmilyen információt nem adhatok azokon a napokon sem, amikor épp nincs oldás. Ezért fokozottan kérem, hogy az oldás-sorozatok végéig ne tegyen fel újabb kérdéseket, mert nem válaszolhatok. Az utolsó folyamat után kapom meg azt az időpontot, hogy legkorábban mikor adhatom át a Teremtő üzenetét.

Az üzenet tartalmilag nem a jósoktól, médiumoktól megszokott formában várható, éppen ezért ne várja azt tőle, hogy "előrejelzés" arra, milyen változások jönnek az életében.

NEM tartozik a hatáskörömbe a lélektervben még szereplő várható történésekről való tájékoztatás!

A szolgáltatásom ezen része arra irányul, hogy az "önvédelmi" ártások, átkok megszüntetése után meddig tart az érintett esetében az energia rendeződési idő, illetve arra, hogy milyen irányba kezdheti el keresni azokat a módszereket, melyek segíthetik a további útját a feladatainak teljesítései felé.

A távkezelésnek nincs fix részvételi díja, mivel minden érintett esetében eltérő az "önvédelmi" átkok száma.

Nincs általánosítható idő, illetve részvételi díj meghatározása egy-egy ilyen oldás-sorozatnak, csak viszonyításként kerek számokkal, például 10 alkalmas 20 ezer, vagy épp 32 ezer forint, de olyan is lehet, hogy 15 alkalom csak 10 ezer, vagy épp 5 alkalom 24 ezer forint.

Ebben a formában megvalósítható folyamatok részvételi díjának a maximum határa 40 ezer forint oldás-sorozatonként. Egy egy oldás-sorozat maximum 25 alkalmas lehet, melynek során több 100 "önvédelmi" ártás, és átok szüntethető meg, mely az Önt foglalkoztató problémája mögött van.

 A részvételi díj meghatározása egy összegben történik, mert az oldás-sorozatban kivitelezett folyamatok egymásra épülnek, és nem bonthatók részletekre!

Távkezelés formában csak akkor kivitelezhető egy ilyen kaliberű oldás-sorozat, amennyiben nem lépi át a szükséges alkalmak száma a 25-t.

A részvételi díj meghatározását, és az egyénileg szükséges alkalmak számát, és időtartalmának meghatározását is a Teremtőtől kapom! Számomra az az információ a mérvadó, amit nekem ad a Teremtő az érintettséget, és a kivitelezést illetőleg!

Alkalmanként a folyamatok megvalósításának ideje eltérhet, például az 1. alkalom 3 órás, a 2. alkalom 5 órás, a 3. megint 3 órás és így tovább.

Esetenként előfordul, hogy egy-egy alkalom, vagy épp mindegyik alkalom 24 órás, vagy még ennél is több!

Az oldás-sorozatoknál jellemzően 2-3 napi rendszerességgel indíthatóak a folyamatok távküldéssel, viszont olyan is van, hogy heti, vagy kétheti rendszerességgel 1-1 alkalom. Egyénileg ezektől természetesen eltérhet.

Több esetben az egymásra épülő oldás-sorozatoknál előfordulhat az is, hogy szakaszokra, vagyis turnusra bontható.

A szakaszokra bontható folyamatok esetében előfordul, hogy a turnusok között úgynevezett pihenő idő van, melynek időtartalma akár 1 hónap is lehet.

Az ártások megszüntetéseinek minimális tisztulási tünete bárkinél előfordulhat, mely lehet néhány napig tartó: 

hőemelkedés, enyhe hasmenés, és gyakoribb vizelési inger.

Bármilyen, a fentiekben leírtaktól eltérő tünet jelentkezése NEM tisztulási tünet, hanem egyéb más, meglévő akadályra való figyelmeztetés, mely további energetikai kezeléseket, illetve akár orvosi kezeléseket is indokolttá tehet!
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az Ön által tapasztalt probléma mögött egyéb más kiváltó ok is lehetséges, ezért amennyiben az energia rendeződési idő letelte után is meglévőnek érzékelhető a probléma, akkor további okok feltárása is indokolttá válhat.
Bármely egyéb tünet jelentkezése, illetve a kiinduló probléma "fennmaradása" esetén az egyéb kiváltó okok feltárására az információ-átadás keretein belül áll módomban információt kérni az Égiektől!
Javaslataikat a tanácsadás keretében továbbíthatom!
Az információ átadás folyamatáról IDE kattintva talál részleteket.

Az "önvédelmi" átkok, ártások megszüntetésére a jelentkezés módja, és feltétele:
Az alábbi email címre írt üzenetben kérdezheti meg, hogy érintett e az "önvédelmi" ártások, átkok témakörében az Önt foglalkoztató, aktuális problémája esetében.
f.piramisenergia@gmail.com

Megkeresésére válaszolva, egyénileg emailben tájékoztatom arról, hogy az Önt foglalkoztató aktuális problémája mögött van-e "önvédelmi" ártás, vagy átok, illetve arról is, hogy számszerűleg mennyi.

Érintettség esetén arról is tájékoztatom, hogy a Teremtő javaslata szerint az Ön esetében, mennyi folyamatról lenne szó, esetében mennyi ideig (több nap, vagy hét is lehet) tartana a távból történő oldási folyamatok sora, és mennyi lenne a távkezelés díja az aktuális problémája mögött lévő "önvédelmi" ártások, átkok megszüntetéseinek érdekében.

A részvételi díj meghatározása egy összegben történik.
Ezen információk még nem kötelezik semmire, ezután eldöntheti igénybe kívánja e venni ezt a segítséget!
Válaszom után eldöntheti kéri e a távkezelést!
Ezután az alábbi email címre küldje igénylését, és a számlázáshoz szükséges adatokat (/magánszemély/ név, cím):
f.piramisenergia@gmail.com

Az energia küldésre jelentkezéshez nincs szükség születési adatokra.

Kérem mielőtt jelentkezik olvassa el az adatkezeléssel kapcsolatos információkat, melyeket az alábbi linkre kattintva ér el:

ADATKEZELÉS

Kizárólagosan magyarországi forint számláról érkező utalást fogadhatok, és magyarországi címre állíthatok ki számlát. 
Ennek hiányában
NEM ÁLL MÓDOMBAN KÜLDENI AZ ENERGIÁKAT!
-Válaszban küldöm az utaláshoz szükséges számlaszámot.
Számomra nagyon fontos, hogy biztos legyen abban, valóban igénybe kívánja venni a szolgáltatásomat, ezért minden esetben megvárom a
SZÁNDÉK NYILATKOZATOT!
A szándéknyilatkozatról IDE kattintva talál tájékoztatást.
-Az energia küldés díjának megérkezte után megírom a kezdés időpontját, mely a részvételi díj megérkezésének napját követő 2.-5. napban várható.
Kérek minden jelentkezőt, hogy a díj utalásának elindításáról jelezzen nekem email-ben.
Ezen kérésem oka a KOMMUNIKÁCIÓ FONTOSSÁGA, melyről IDE kattintva talál részleteket.

Kapcsolattartás, érdeklődés, és jelentkezés az alábbi címen:
f.piramisenergia@gmail.com

FONTOS FIGYELMEZTETÉS!
Ezen  folyamatok, nem minősülnek orvosi értelemben vett gyógyításnak, és nem helyettesítik az orvostudomány eszközeivel történő kezeléseket, gyógyításokat!

Köszönöm a megértést!

Amennyiben felkeltettem érdeklődését, és több mindent szeretne megtudni, akkor olvassa el a blog többi írását is, hallgassa meg a videóimat.
KÉREM NE EGY ÍRÁS, VAGY VIDEÓ ALAPJÁN ÍTÉLJEN MEG!
Lehetőség van több mint száz, online formában elérhető, általános tájékoztató információhoz jutni a videók, és írások által. 
Mindezt kötelezettségek nélkül megteheti, csak olvasson, és hallgasson meg.
Tájékozódjon, és ha úgy érzi a segítségére lehetek, keressen meg.
A blog írásait témakörönként összesítve IDE kattintva találja.
Az elérhető szolgáltatásokat összesítve IDE kattintva találja.
YouTube videóimat IDE kattintva találja.

A blog teljes tartalma testvéremmel közös szellemi munkánk eredménye!
Szerzői jogvédelem alatt áll!
Bármi nemű írott, képi, mozgóképi, és hanganyag készítéséhez felhasználása, másolása tilos!
Megosztás csak forrás megjelöléssel engedélyezett!

Tisztelettel: Viki /Helqwyck/. 

2019. július 3., szerda

"Nem kell fizetni semmiért!"

Tisztelt Olvasók, Érdeklődők!

A mai nap történései (amit itt nem részleteznék, csak annyit róla, hogy szóban történő kommunikációs esetről van szó...) fakasztották ki belőllem azt, hogy a címben is megfogalmazott témáról én is említést tegyek. Tudom vannak már mások is, akik hasonlóképpen látják a dolgokat mint én, írtak is róla.
Most én is megteszem!



Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberek nagytöbbsége egyáltalán nincs tisztában az adok-kapok kifejezés lényegével, illetve a másik nagyon észrevehető probléma, hogy rettenetesen türelmetlen.

Sopánkodókhoz, panaszkodókhoz, türelmetlenkedőkhöz irányítanék pár kérdést a mindennapokból!

Az egészségügyben ingyen megkapnak mindent?
Például:
-gyógyászati segédeszközök
-gyógyszerek
-masszázs
A boltokban sem kell kifizetni az élelmiszereket, és egyéb termékeket?
A közüzemi szolgáltatók is ingyen biztosítják a fűtést, áramot, ivóvizet?
Egyéb szolgáltatók például telefon, internet? Ezt is mind ingyen adják?
A közlekedés, a posta is ingyen van?

Most komolyan!!! Tényleg úgy kellene lennie, hogy egyeseknek minden ingyen járjon, mert ők csak fújjognak, ha fizetni kell...?!?
Panaszkodnak, hogy sok a csekk, a fizetni való, hogy késik 5-10 percet a vonat, hogy az egészségügyben nem ugrájlák őket körül stb...
NEM KELL FIZETNI SEMMIÉRT!
DE AKKOR NE VEGYEN IGÉNYBE SEMMILYEN SZOLGÁLTATÁST, NE HASZNÁLJA AZ ÁRAMOT, NE EGYEN KERESKEDŐK ÁLTAL ÉRTÉKESÍTETT TERMÉKEKBŐL, ÉS NE TISZTÁLKODJON. NE UTAZZON ÉS NE HASZNÁLJA A POSTAI SZOLGÁLTATÁSOKAT SEM, ILLETVE NE VEGYE IGÉNYBE AZ ORVOSI ELLÁTÁSOKAT SEM, ÉS AKKOR Ő MEGMUTATHATJA A VILÁGNAK, HOGY MILYEN FRANKÓ NEKI, MERT NEM KELL FIZETNIE SEMMIÉRT, ÉS NEM KELL VÁRNIA SENKIRE...
El lehet vonulni a civilizált világból, lehet nomád életmódot is élni. Meg lehet termelni önmaga számára az alapélelmiszereket. Ki lehet próbálni, és akkor megtudható mennyi áldozatos munkával is jár az, hogy legyen betevő falat. Jó pár hónap mire az elvetett magból termés lesz, illetve amíg a kis haszonállatok megnőnek annyira, hogy fogyaszthatók legyenek... Emellett ruhát is lehet készíteni, fűtés idényre fűtőanyagért megdolgozni.
Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy ezt a fajta életmódot válassza! Ha valakinek üzenni szeretne, akkor szépen induljon el hozzá gyalog, és mondja el neki személyesen, de még akkor is, ha az az illető több 100 km-re lakik tőle.
Biztos vagyok abban, hogy a panaszkodók legtöbbje már az első nehéz napon belerokkanna az önsajnálatba.
Talán az ilyen tapasztalatok ráébresztik majd, hogy mennyi jó dolog van a mindennapokban, amivel csak annyi a dolgunk, hogy ha igénybe kívánjuk venni, akkor kifizetjük az árát.

Mindazoknak, akik ingyen akarnak mindent, csak bele kellene gondolniuk a szolgáltatók, termelők, értékesítők oldaláról is a helyzetbe.
Az "ingyen igényére áhítozó" embereknek fogalmuk sincs arról, mennyi ember munkájával, energiájával jár az, hogy a mindennapjaink kényelmesek legyenek.
Csak bemegyek a boltba és megveszem az ennivalót.
Kifizetem, és  ezzel mindazok munkáját értékelem, akik ezt számomra lehetővé, és elérhetővé tették!!!
Ez ennyire egyszerű!
Hogy mégis ki mindenki munkájáról van szó?!
Élelmiszer esetében a termelőkről, a szállítókról, ha különleges feldolgozást igényel az alapanyag, akkor a feldolgozó üzemekről, és végül az értékesítőkről.
Közüzemi szolgáltatások esetén mindazokról, akik a nagy cégeknél dolgoznak, hogy a mindennapok emberének legyen ivóviz, áram, fűtés.
Egyéb szolgáltatásoknál is érdemes belegondolni hányan dolgoznak éjszakai, vagy akár ünnepnapi ügyeletben is azért, hogy bármikor internetezhessünk, telefonálhassunk, utazhassunk. Hány ember dolgozik a zökkenőmentes postai kézbesítésekért. Hány ember dolgozik a tömegközlekedési eszközökön, hány ember a benzinkutakon. Hányan dolgoznak éjszakánként, és hajnalban azért, hogy reggelre friss meleg kenyér legyen az üzletek polcain.
Csak egy apró példa: a legolcsóbb kenyér kilója kb 300 Ft. Egy gombóc fagyi ára alsóhangon 200 Ft. Egy kiló kenyérből azért jól lakik egy család reggelire. Egy gombóc fagyiról ez nem mondható el. Félreértés ne essék, nincs gondom a fagyival, sőt kimondottan szeretem, és amikor tehetem meg is veszem. A példa némi kis szemléltetésnek lett szánva. 
Szóval bárhonnan is közelítjük meg a dolgokat, egy-egy termék, vagy szolgáltatás árának kifizetésével sok-sok ember munkáját honoráljuk.
Ez mind-mind igaz, a fentiekben felsorolt dolgokhoz, legyen szó akár az alap élelmiszerekről, akár utazásról, akár egy üzenet eljuttatásáról, és nem utolsó sorban a közüzemi szolgáltatóktól érkező vízről, áramról, és fűtési lehetőségről!
Mindebbe, aki belegondol előbb-utóbb ráébred, hogy valójában nincs oka türelmetlenkedni, és kritizálni senkit, hisz nem dől össze a világ, ha éppen 10 perccel többet kell várni a vonatra, vagy épp a rendelőkben az orvosra. Minden felmerülő késésnek oka van. Meg kell érteni, ha az orvos késik, akkor bizonyára egy sürgős esetet lát el. Attól mert nem látjuk Ő még dolgozik. Persze biztos vannak az orvosok körében is kivételek. Sajnos... A tömegközlekedés esetében ha késik a jármű, annak bizonyára műszaki oka van. A türelmetlenkedők, panaszkodók ezt nem látják, és fogalmuk sincs arról, hogy abban az adott kb 10 percben mennyi ember dolgozik a probléma megszüntetésén. Sajnálatos módon ezeknek az embereknek a munkáját sokan nem értékelik, mert nem látják, csak annyit vesznek le az esetből, hogy "már megint késik ez a sz....r....

Akik csak panaszkodnak, nekik azon kellene elgondolkodniuk még, hogy Ők vajon bemennének e a munkahelyükre a "főnök két szeméért"? Úgy dolgoznának e bármennyit is, hogy nem kapnak érte viszonzásul semmit???
Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy Önmagát szembesítse ezekkel a kérdésekkel, és legalább magához legyen őszinte a válasz, ami "kibuggyan belőle" a kérdés feltevésekor...

Eddig a mindennapi dolgokról tettem említést.
Viszont a spirituális világban is nagyon fontos az adok-kapok egyensúly kiegyenlítése, fenntartása!
Anélkül felborul az egyensúly, és viselhetik a következményeit az okozói.

Jó néhányan megrökönyödnek azon, hogy pénzért cserébe nyújtunk segítséget.
Tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyan emberek, akik "elutasítják, sőt megvetik a pénz", és állítják "pénz nélkül jobb lenne".
Mindazoknak, akiknek gondot okoz a "pénz", azért van, mert nincs annyi neki, amennyit valójában szeretne, hogy legyen, és inkább támadja ezt az egészet.
Bizonygatja, hogy Ő mi mindent tudna adni cserekereskedelem által. Találkoztam olyannal, aki állította, hogy neki sok gyümölcse terem a kertben, és befőttet készítene. Ez mind szép és jó, de vajon a befőttes üveget is saját kezűleg készítené? És a tartósítás? Cukrot is saját kezűleg állítana elő? Amennyiben nem a cukrot választaná tartósításra, akkor még érdekesebb a kérdés... Képes lenne annyi befőttet készíteni, aminek a "bevételével-cserekereskedelem által" az egész családjának biztosítaná az egész évi vegyes táplálkozást, meleg ruhát, téli időkben a ház melegét? A másik alap kérdés ami felmerül, hogy vajon mit tenne, ha például tüzifát akarna cserekereskedelemmel szerezni, de mondjuk a tüzifásnak speciel nem lenne szüksége befőttre??? A tüzifásnak például ruha kellene. Akkor a befőttes addig keresgetné az emberek közt azt, aki a befőttért ruhát ad amíg találna olyat akinek épp befőtt kellene, és akkor vihetné a ruhát a tüzifásnak??? Vagy mégis hogyan??? Kivágná a megélhetést biztosító gyümölcsfáit??? Valóban azzal fűtene??? És akkor a következő évre miből lenne megint befőttbe valója???
Bocsánat, hogy ezt mondom, de ez a mai társadalomban, rohanó világban elég viccesen nézne ki.....

Visszatérve a spirituális területre.
Testvérem, és jómagam évekig dolgoztunk azért, hogy mindaz amiben, és ahogyan mi segíteni tudunk a hozzánk fordulóknak elérhető legyen számukra.
Aki megveszi az általunk készített segítőket, az a több éves munkánkat fizeti meg.
Nekünk sem adtak semmit ingyen. Minden egyes módszert, és eszközt megvettünk, kifizettünk, ami ahhoz kellett, hogy mi elérhető formába tudjuk önteni módszerünket, eszközeinket.
Mindaz, amit mi így hozzáteszünk az egészhez, csak egy rész, bár sokak számára /de nem mindenkinek/ nélkülözhetetlen rész.
A több 100ezer spiritiszta segítő közül mi csak kettő vagyunk. Egyiknek  sem vagyunk a konkurenciája. Aki gyógyítóként mégis azt érzi, hát keresse magában a miérteket.
Minden gyógyítónak más-más terület a hatásköre. Ezt már többször hangsúlyoztuk. A spirituális világban is vannak feladat körök, kinek ez, kinek az. Éppen ezért megdöbbentő számunkra, némelyik gyógyító miért állítja, hogy ő mindenre tud mindenkinek hűdegyorsan ható segítséget adni.
Nagy kétkedéssel javasolt az ilyen típusú hirdetéseket szemlélni.
Többször találkoztunk olyanokkal, akik azt állították, ők megkapnak minden égi energiát.
Mindazokat amiket különböző csatornákon elmondattak üzenetekben.
Itt csak mellékesen jegyzem meg, hogy minden érkező "beharangozott" energia valóban elér a Földre, viszont csupán az arra beavatottak kapják meg azzal a küldetéssel, hogy találják meg a módját annak, hogy ezeket az energiákat valamilyen formában elérhetővé tudják tenni azok számára, akiknek szükségesek a fejlődésükhöz. Szó sincs arról, hogy kollektíven mindenki csodálatos módon meggyógyul. Sajnos az üzenetek nagy része kissé túloz, és nem kicsit félre vezető. Bár az is tény, hogy ez azért van, mert ezek kódolt üzenetek.  Ezek a kódolt üzenetek az itt lévő fényküldötteknek, fénymunkásoknak szólnak. A fényküldöttek, fénymunkások teljes diszkrécióban végzik a dolgukat, csendben a háttérben, sok esetben egyénileg.
Akad rá példa, hogy utólag nyilvánosságra kerül egy-egy ilyen háttér munka, ennek az égiek tudják az okát, hogy miért.
Ritka a nagy csoportos összmunka! Viszont mindazok a "nagy összefogásos csoportos, nyilvánosan "toborzott" hűdehűde ilyen meg olyan dolgok"...hát azok még a tanuló fázisban lévőknek leckék. Csak azok értik a kódolt üzenetek valódi lényegét, akiknek valójában szólnak. Ők vannak kevesebben.
A nagytöbbség azt hiszi, hogy ha hálálkodós kommentet csatol ezekhez az internetes felületeken megosztott üzenetekhez, akkor már meg is kapja az üzenetben említett energiákat. Megsúgom...TÉVEDNEK!!!
Bár tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek az embereknek még akár több évtized, vagy akár több emberélet kell még ahhoz, hogy ezt megtanulják, mégis fájdalmas ez a fajta emberi butaság. Sajnos ez a legfinomabb kifejezés erre. Bocsánat érte, akinek nem inge ne vegye magára!
Akik már tapasztalták, ők tudják, az én dolgom nem a mézesmázas szépen, ízesen megfogalmazott üzenetek, információk átadása, hanem a tényközlő, szókimondás. Lehet engem ezért utálni, elítélni, vagy épp elismerni. Megmondom őszintén ebben az esetben számomra nem mérvadó kiből milyen reakciót váltok ki. Ez minden érintettnek szembesítés, hogy ha nemtetszést váltok ki, keresse magában a miérteket!
Sokszor megkaptam már azt a jelzőt, hogy "jó tükör vagyok".

Amennyiben felkeltettem érdeklődését, és több mindent szeretne megtudni, akkor olvassa el a blog többi írását is, hallgassa meg a videóimat.
KÉREM NE EGY ÍRÁS, VAGY VIDEÓ ALAPJÁN ÍTÉLJEN MEG!
Lehetősége van több mint száz, online formában elérhető, általános tájékoztató információhoz jutni. 
Mindezt kötelezettségek nélkül megteheti, csak olvasson, és hallgasson meg.
Tájékozódjon, és ha úgy érzi a segítségére lehetek, keressen meg.
A blog írásait témakörönként összesítve IDE kattintva találja.
YouTube videóimat IDE kattintva találja.

A blog teljes tartalma testvéremmel közös szellemi munkánk eredménye!
Szerzői jogvédelem alatt áll!
Bármi nemű írott, képi, mozgóképi, és hanganyag készítéséhez felhasználása, másolása tilos!
Megosztások csak forrás megjelöléssel engedélyezettek!

Tisztelettel: Viki /Helqwyck/

2019. május 19., vasárnap

"Ikerlélek" felismerést okozó, varázslattal előidézett akadályok.

Tisztelt Érdeklődő!

A 2019. május 18-i Telihold, és 10 milliószoros nap sokaknál sorsfordító helyzetet aktivált be, függetlenül attól, mit is tettek aznap. 
A sorsfordító helyzet minden érintett korábbi életéből, illetve létezéséből ered.
A fent említett napon rezgésszint emelkedés történt, ezért aktiválódtak be jelen rezgésszinten azok a kiváltó okok, melyek téves felismeréseket okoznak.
Sokak életében álikerláng (néven is emlegetett) találkozások közelednek az elkövetkezendő években.
Az álikerláng megjelenését negatív erők varázslatokkal idézték elő korábbi életek, létezések során.
Jelen életben csupán már csak aktívvá válik.
A varázslatok oly erősek, hogy az érintetteket szinte teljes mértékben eltéríthetik az Igaz Párjukhoz vezető útról, amennyiben nem veszi észre a bajra utaló jeleket.
A hamis felismerések minden esetben a negatív oldal elterelő hadműveletének része, semmilyen formában sem a "tükörtartás" a célja. 
Amennyiben mire olvassa a Tisztelt érintett ezt az írást, már megtörtént a találkozás, akkor a teljesség igénye nélkül az alábbi tünetekről ismerhető fel az, hogy varázslattal előidézett álikerlángról van szó:
-Hirtelen fellángoló mindent felemésztő "szerelem".
-Az álikerláng magasztolása, istenítése.
-Őrült "szerelem", melyet mindenáron bizonyítani akar az álikerlángnak.
-Egyoldalú, viszonzatlan "epekedő" rajongás.
-Önbecsülési mélypontok, melyek a mélységes Önostorozásig is elfajulhatnak.
-Öngyilkossági hajlam, amennyiben nem viszonozza az érzést a "kiszemelt" álikerláng.
-Önbüntetés, mert "nem elég jó" az álikerlángnak.
-Őrült féltékenység.
-Agresszív viselkedés.
-Kisajátítási kényszer.
-Megfelelési kényszer.

Miből ismerhető fel, hogy érintett-e, akár megtörtént már a találkozás, akár még nem? 
A fentiekben írtak olvasása közben végigfut a borzongás rajta, illetve akaratlanul elsírja magát. Esetleg az olvasottak után nyugtalanság tölti el, és szinte a lelke kiabálásától zsong a feje. 
Szapora szívverés, fojtogató sírás, nyugtalanság, hideg verejtékezés, hőhullám. Türelmetlenség, indokolatlan tehetetlenség érzés, düh.

Égi Segítőim jelezték nekem a varázslatok beaktiválódását, és felkérést kaptam Tőlük, hogy segítsek ezeknek a varázslatoknak a megszüntetésében. 
Minden érintettnek kérnie szükséges a megszüntetést.
A segítségnyújtás, távküldéssel biztosított energia küldés formájában valósítható meg.
A segítség lehetőséget ad az igénylő számára, hogy ki tudja vonni magát a varázslatok alól, és így visszakapja annak az esélyét, hogy visszataláljon az Igaz-Párjához vezető útra.

A varázslatok hatására kapcsolatba került Lelkeknek eredendően nem volt közük egymáshoz, viszont a varázslatok következtében felhalmozhattak rengeteg karmát az életek, és más létezések alatt.
A segítség hatásköre csak a kiváltó ok, a varázslat megszüntetésére terjed ki.
Az egyéb következmények, és az életek alatt felgyűlt egyéb akadályok megszüntetésére külön energetikai kezelések szükségesek.

A következmények hatására nem kizárt, hogy valóban van annak oka, amiért jelenleg Ikerléleknek minősül a két érintett Lélek.

Az ikerlelkekről IDE kattintva talál több írást.

----------------
Az akadályok megszüntetéseinek lehetőségei:

I. Varázslattal előidézett Kreált Ikerlélek megszüntetése.
A részvétel térítésmentes.
Az energia rendeződési idő: 4 hét.

A Kreált Ikerlélek egy mesterségesen összekombinált energia entitás, mely megszállóként átveheti az uralmat, akár olyan ember felett is, aki ismerős, de lehet ismeretlen emberen keresztül jelenik meg. A megszállt ember nincs tudatában tetteinek, így ő is áldozat.
-----------------

II. Varázslattal előidézett Lélekláng tápláló szál megszüntetése.
A részvétel térítésmentes.
Az energia rendeződési idő: 2 hét.

A Lélekláng tápláló szálról IDE kattintva talál írást, melyben egyéb lélekfelismerést okozó tényekről is tájékozódhat. A Varázslattal előidézett Lélekláng tápláló szál működése, és megléte eltér a fenti linken található írásban leírttól. Célja egyértelműen a félrevezetés.
-----------------

III. Varázslattal előidézett Lélekházasság megszüntetése.
A részvétel térítésmentes.
Az energia rendeződési idő: 1 hét.

A Lélekházasságok nem megtestesülések során köttetnek. 
A Varázslattal előidézett Lélekházasságokat az érintett lelkek szabad akaratát figyelmen kívül hagyva, szándékos félrevezetés céljából, külső negatív erők kötötték. Mivel az érintettek nem voltak jelen, így semmilyen formában nincsenek lélek-emlékeik ennek a Lélekházasságnak a megkötéséről. Az akadály a tudattalan tudaton keresztül érvényesül.
------------------------

IV. Varázslattal előidézett Elszakíthatatlan szál megszüntetése.
A részvétel térítésmentes.
Az energia rendeződési idő: 3 hét.

A Varázslattal előidézett Elszakíthatatlan szál majdnem hasonló erősségű, mint a valódi Elszakíthatatlan szál, mely csakis a dualitásban lévő Ikerláng-Párok között van egészséges esetben. Mivel a negatív oldal is folyamatosan erősödött, egy idő után képesek lettek ELVÁGNI az Elszakíthatatlan szálakat, és Varázslattal másokhoz kötötték.
-------------------

Minden érintettnek az aktuális rezgésszintjén elegendő egyszer részt venni egy-egy programon.
Ebben a formában megvalósítható segítség, csak a jelenleg aktuális rezgésszinten aktív akadályokra terjed ki.

A programokon résztvevők számára a távküldés napja előtt mindegyik esetben 4 éjszaka szükséges arra, hogy a jelentkezőket felkészíthessék az energiák fogadására.
Ezért az igénylés napját követő 4. napon indíthatom a szükséges folyamatot.
Az intenzív energia küldési idő mind a 4 esetben alkalmanként 2 óra hossza.

Várható tünetek a 4 éjszakás előkészületi idő alatt, amikre érdemes odafigyelni. Kusza, zavaros álmok. Arcok bevillanásai. Nappal zavaró, negatív gondolatok. Türelmetlenség.
SZEXUÁLIS JELLEGŰ TÜNETEK FELBUKKANÁSA MÁS KIVÁLTÓ OKRA VEZETHETŐ VISSZA, MIVEL A FENT EMLÍTETT TÉMAKÖRÖKNEK NINCS SZEXUALITÁST ÉRINTŐ TÜNETE!

Már az előkészületi idő alatt is fokozottan ügyelni kell a megfelelő folyadékbevitelre!

Az ilyen típusú akadályok megszüntetésének nincs testi szintű tisztulási tünete.

Bármely tünet jelentkezése nem tisztulási tünet, hanem egyéb meglévő akadályra való figyelmeztetés, mely további energetikai kezeléseket, illetve akár orvosi kezeléseket is indokolttá tehet!

Az energia rendeződési idő alatt érzékelhető érzelmi változás, mely  megkönnyebbülés, felszabadultság, fellélegzés formájában nyilvánulhat meg.
Olyan mintha "1 nagy kő esne le a szívéről".
Ha ezek nem történnek meg, illetve a távkezelés folyamata alatt, és/vagy közvetlenül utána, bármely tünet jelentkezne, akkor egyéb kiváltó okok is érintik, melyek feltárására az információ-átadás keretein belül áll módomban információt kérni az Égiektől! Javaslataikat a tanácsadás keretében továbbíthatom!
Az információ átadás folyamatáról IDE kattintva talál részleteket.
Köszönöm a megértést!

A programra jelentkezés módja, és feltétele:
-Az alábbi email címen érdeklődhet arról érinti e valamelyik akadály típus.
f.piramisenergia@gmail.com
Kérem mielőtt megkeres, olvassa el az adatkezeléssel kapcsolatos információkat, melyeket az alábbi linkre kattintva ér el:
ADATKEZELÉS 
-Válaszban tájékoztatom érinti-e a programban leírt akadály típus valamelyike.
 Válaszom nem kötelezi semmire!

Amennyiben az érdeklődő NEM-leges választ kap, akkor más egyéb kiváltó okok miatt tapasztalhatja a fentiekben leírt tüneteket. Egyéb kiváltó okok feltárására az információ-átadás és tanácsadás keretein belül adhatok válaszokat. Megértést köszönöm!


Érintettség esetén, válaszom után eldöntheti kéri e a távkezelést!
Amennyiben igénybe kívánja venni a segítségem, akkor az alábbi email címre küldje részvételi szándékát:
f.piramisenergia@gmail.com

A folyamatok kezdése előtt (az igénylést követő 4. napon) minden résztvevőnek emailben rövid üzenetet küldök arról, hogy "hamarosan indítom az energia küldést".

FONTOS!

Az LVTERGY Inga Táblázat rendszert, és a Lehívó Kulcsokat használók, a folyamatokat meg tudják maguknak valósítani, követve az Égiek útmutatását!

A Fény Piramisban összesített energiákkal való oldások, tisztítások, akadály megszüntetések, és egyéb folyamatok nem minősülnek orvosi értelemben vett gyógyításnak, és nem helyettesítik az orvostudomány eszközeivel történő kezeléseket, gyógyításokat!

Amennyiben felkeltettem érdeklődését, és több mindent szeretne megtudni, akkor olvassa el a blog többi írását is, hallgassa meg a videóimat.
KÉREM NE EGY ÍRÁS, VAGY VIDEÓ ALAPJÁN ÍTÉLJEN MEG!
Lehetősége van több mint száz, online formában elérhető, általános tájékoztató információhoz jutni. 
Mindezt kötelezettségek nélkül megteheti, csak olvasson, és hallgasson meg.
Tájékozódjon, és ha úgy érzi a segítségére lehetek, keressen meg.
A blog írásait témakörönként összesítve IDE kattintva találja.
YouTube videóimat IDE kattintva találja.
Az elérhető szolgáltatásokat összesítve IDE kattintva találja.

A blog teljes tartalma testvéremmel közös szellemi munkánk eredménye!
Szerzői jogvédelem alatt áll!
Bármi nemű írott, képi, mozgóképi, és hanganyag készítéséhez felhasználása, másolása tilos!
Megosztás csak forrás megjelöléssel engedélyezett!

Tisztelettel: Viki /Helqwyck/.