Kedves Érdeklődő!
Az Égiek sok-sok energetikai tárhelyet tettek már ismerté az emberiség felé. Van amelyik tárhely csak információkat tárol, és vannak olyanok, amikben energetikai kezelésekre alkalmas energiák vannak.
Az egyik legismertebb úgynevezett tárhely az
AKASHA KRÓNIKA,
mely tartalmaz minden információt a múltról, a jelenről, és a lehetséges jövőről, kollektív szinten is, és egyéni személyes szinten is.
A jelenben viszonylag sok segítő Léleknek van kapcsolata az Akasha tárházával, ezáltal képességeikhez mérten betekintést nyerhetnek azon személyek személyes Akashájába, akik Tőlük kérnek segítséget.
A Kollektív tudat az a hely, ahol összesítetten szerepel minden eddigi tapasztalás, és amit a tapasztalások útján megtanultak a Lelkek.
Talán nem annyira ismert tárhely, de azért többen tudnak a FÉNYKÖNYVTÁR
létezéséről.
A Fénykönyvtár tudásokról, és gyógyító technikákról tartalmaz információkat.
Földi viszonylatban mit kell ezalatt érteni.
Az ásványok jótékony energetikai hatásairól, a Fénykönyvtárból kapták meg az információkat azok a médiumok, akiknek az volt a vállalt feladatuk, hogy itt a földi létben könyvekben írjanak róluk.
A gyógynövények hatásairól, helyes alkalmazásaikról is, a Fénykönyvtárból kapták meg a tanításokat, és az információkat a médiumok.
A Fénykönyvtárban találhatók azok az információk is, hogy hogyan lehet az Angyaloktól segítséget kérni, és azok is, az Angyalok miben tudnak segíteni. A személyes Égi segítőiktől, a földi Angyal tanfolyamok megalkotói a Fénykönyvtárból kapták meg a tanításokat, és az információkat, a földi technikák, módszerek leföldeléséhez.
Leggyakoribb módszer az Angyali segítséghez a meditáció.
Ezen kívül léteznek Angyal kártyák, Angyal gyertyák, képek, festmények, és inga táblák is.
A Fénykönyvtárban vannak feljegyezve a tisztulást, gyógyulást segítő energetikai helyek is, illetve az is melyik hely miben tud segíteni, és hogyan.
Fénykamrák, Fénytemplomok, Fénycsarnokok, Energia Piramisok.
Sok van belőlük, mind-mind másban, és máshogyan tud segíteni a tisztulni, gyógyulni vágyó Lelkeknek.
Fizikai szinten nem érzékelhetőek ezek az energia terek, melyekkel segíthetik az Égiek az emberek tisztulásait, emlékezéseit, fejlődéseit.
Mindazon médiumok, segítő Lelkek, akiknek feltárták valamelyik energia teret, a Fénykönyvtárból kapták meg a szükséges információkat az aktuális hely feladatáról, hatásköreiről, és arról milyen formában lehet kapcsolatot létesíteni az adott hellyel.
A Fénykamrák által elérhető kezelések eddigi ismereteim alapján, meditációs állapotban tudnak a segítségedre lenni, természetesen az erre alkalmas módon.
A PLEJÁDOK FÉNYKÜLDÖTTEI című könyvben leírtak alapján alkalmazhatod a Fénykamra kezelésekek önmagadra. A könyv írója
AMORAH QUAN YIN.
AMORAH QUAN YIN.
Egyes Fénytemplomból, Fénycsarnokból, illetve Energia Piramisból is meditációban, relaxációban kaphatsz energetikai kezelést úgy, hogy bent vagy a terében.
Ezt a jelenséget érzékelheted úgy, mintha tényleg benne lennél.
A hellyel közvetlen kapcsolatot biztosítani tudó médium, vagy segítő Lélek segítségével lélekszinten beléphetsz abba a térbe, és ott megkapod aktuálisan azt az energetikai kezelést, esetleg oldást, tisztítást, vagy aktiválást, ami neked a soron következő lépés az utad folytatásához.
Vannak olyan Fénytemplomok, Fénycsarnokok, illetve Energia Piramisok, melyekhez nem lehet meditációban, vagy relaxációban kapcsolódni, mert egészen másként működnek, mint a "társaik".
A bennük lévő energiák eléréséhez valamilyen anyagi formába öntött lehívó eszköz szükséges, azon segítő Lélek alkotásaként, akinek vállalt lélekfeladata az, hogy a hozzárendelt Fénytemplom, Fénycsarnok, vagy Piramis energiáinak eléréséhez létrehozza az energiák lehívásához alkalmas eszközt, vagy eszköz tárat.
Testvéremmel nekünk az egyik ilyen Energia Piramist tárta fel Ízisz Istennő, mely a Fény Piramis elnevezést fogadta el.
Korábbi létezésünkben testvéremmel mi is azok közé tartoztunk, akik részt vettek ennek a bizonyos Piramisnak a megalkotásában.
A jelen életben az alkotók közül mi ketten születtünk le emberi tesbe, hogy elkészítsük a Fény Piramisban összesített energiák lehívásához az eszköztárat.
A Fény Piramisról az alábbi linkre kattintva találsz írást:
A Fény Piramisban összesített energiák lehívó eszközeinek elérhető formái:- LVTERGY Inga Táblázat, melyről részletesebb leírást az alábbi linkre kattintva találsz:
LVTERGY Inga Táblázat tájékoztató.
Az írásból tájékozódhatsz az LVTERGY Inga Táblázat hatásköreiről, felépítéséről, és beszerzésének lehetőségeiről is.
Az írásból tájékozódhatsz az LVTERGY Inga Táblázat hatásköreiről, felépítéséről, és beszerzésének lehetőségeiről is.
-Az Inga Táblázat rendszertől függetlenül az ásványokból készült Lehívó Kulcsok, melyekről az alábbi linkre kattintva találsz leírást:
Lehívó Kulcsok tájékoztató.
Lehívó Kulcsok tájékoztató.
A leírásból tájékozódhatsz a beszerzési lehetőségekről is.
A Fény Piramis energiáival történő folyamatos kapcsolat a lehívó eszközök saját kezű használatával biztosítottak. Te is lehetsz lehívó eszköz használó, amennyiben megkeresel, és azt a javaslatot kapom a Teremtőtől, hogy számodra is elérhető valamelyik lehívó eszköz.
Ajánlom figyelmedbe az alábbi linken található írásokat:
Ebben az életben több Léleknek is az az egyik feladata, hogy emberként valamelyik energia térhez kapcsolatot hozzon létre. Ahhoz, amelyiknek a létrehozásában volt valamilyen szerepe abban a korábbi életében, vagy létezésében, amikor elkészült az a fénytemplom, fénycsarnok, fénykamra, vagy piramis.
Itt a földi létben több Lélek már meg is tette ezt, hisz lásd a Plejádi fénykamrákhoz leírta a könyvében a kapcsolat módját az írónő.
Mi is megtettük testvéremmel ezt, csak mi itt a blogban írtuk le mindezt a Fény Piramissal kapcsolatban.
Az utam során több emberrel is megismerkedtem már, akik valamilyen módon kapcsolatban vannak az egyik energia térrel, és be tudnak oda lépni, vagy táblázatot, vagy egyéb eszközt készítettek hozzá.
Van aki tudja melyik térbe lépett, van aki még nem tudja pontosan, hogy melyikbe, és hogy mire is használhatók az ott lévő energiák.
Nekik is megvan az a vállalásuk, hogy segítőként megismerik azt az energia teret, amivel ők vannak kapcsolatban, és megalkotják azt a módot, hogy mindazokhoz az emberekhez is eljuttathatók legyenek az ott lévő energiák, akik Lélekszinten hozzájuk vannak rendelve.
A módszer megalkotása igazi kihívás az érintetteknek, hisz tudniuk kell melyik energia térrel van dolguk, és azt is miként lehet az ott lévő energiákkal dolgozni a tisztulásért, a fejlődésért.
Ha Te is azok közzé tartozol, akiknek segítő feladata van mások felé valamelyik energia térben lévő energiákkal, de még nem ismered a részleteket, akkor előfordulhat, hogy amikor Égi segítséget kérsz, azt tapasztalod, hogy mindenféle emberi közvetítő segítsége nélkül belépsz egy különleges energia térbe, és ott tisztulsz, gyógyulsz.
Azt a teret érzékelheted piramisnak, templomnak, csarnoknak is, és azért mutatja meg magát, és azért segít, mert TE vagy az akinek kapcsolata van vele, és TE vagy az, akinek az a feladata, hogy megalkosd annak a módját, hogy hogyan segíthetsz a hozzád rendelt Lelkeknek az ott lévő energiákkal.
A mód lehet akár meditációs, akár relaxációs, de akár olyan is, amiben valamilyen anyagi formát öltött eszközzel biztosíthatod az energiákhoz való hozzáférést.
A Fény Piramis esetében ez utóbbi volt, és van, vagyis lehívó eszköz nélkül nem érkezik onnan energia!
A Fény Piramisba nem lehet belépni!!!
A Fény Piramisban összesített energiák lehívására alkalmas eszköztár készítését kizárólag mi a testvéremmel tehetjük meg, illetve az általunk erre beavatottak, vagyis a Lehívó Kulcs Készítők!
Minden esetben az a mérvadó egy-egy módszer megalkotásához, hogy az a bizonyos energia tér mit enged, és mit nem.
Neked az a feladatod, hogy megismerd azt az energia teret, amivel dolgod van!
Ne lepődj meg azon, ha egészen másként működik, mint az eddig leföldelt technikák, módszerek, hisz mindegyik energia térben lévő energiák egyedi kombinációkat alkotnak, ezért egyedi módon is működhetnek a lélekszintű tisztulás segítésében, a testi kezelésekben, az energia rendszerek helyreállításaiban!
A tanulási életszakaszodban meg fogod kapni TE is azokat a teszt-feladatokat a fény oldalának Égi segítőitől is, amiket mindenki megkap, akinek egy új dolog megvalósítása a feladata!
A már leföldelt módszerek Neked is a segítségedre lehetnek a tisztulási, tanulási életszakaszokban, de mindezek nem helyettesítik számodra azt, amit Neked kell megalkotnad a hozzád rendelt energia teredhez, ugyanis biztos hogy vannak az életedben olyan problémáid, nehézségeid, amiknek a megszüntetéséhez abból a bizonyos energia térből kellene energia, amivel Neked van dolgod!
A megértés könnyítése végett egy példát írok erről.
Van az életedben egy, vagy több bizonyos probléma, amit eddig semmilyen már ismert módszerrel sem sikerült megszüntetned.
Az ismert módszerek közül többet is igénybe veszel azoktól a segítőktől, akik azt elérhetővé tették, de úgy érzed nem hozzák meg a várt eredményt.
Ennek az az oka, hogy azon módszerek az életfeladatod megtalálását akadályozó bizonyos hatásokat tudják megszüntetni, és ezek után a TE feladatod megtalálni a saját utad a vállalásod teljesítéséhez.
Amennyiben ezt nem teszed meg, akkor nem csak magadat hátráltatod, hanem mindenki mást is, akinek abból az energia térből kellene segítség, amelyihez a hozzáférés módját, technikáját Neked kellene létrehoznod.
Ez a magyarázat arra, hogy a már ismert módszerek miért csak bizonyos szakaszokban, bizonyos akadályok megszüntetésében lehetnek a segítségedre, és miért tűnik, úgy számodra, hogy hatástalanok. Mert csak abban segíthetnek, hogy megtaláld a saját feladatod, de azt megtalálni Neked kell!!!
Amennyiben felkeltettem érdeklődésed, és több mindent szeretnél megtudni, akkor olvasd el a blog többi írását is, hallgasd meg a videóimat.
KÉRLEK NE EGY ÍRÁS, VAGY VIDEÓ ALAPJÁN ÍTÉLJ MEG!
Lehetőséged van több mint száz, online formában elérhető, általános tájékoztató információhoz jutni az írások, és a videók által.
Mindezt kötelezettségek nélkül megteheted, csak olvass, és hallgass meg.
Tájékozódj, és ha úgy érzed a segítségedre lehetek, keress meg.
Az általános időpont egyeztetéssel kapcsolatos tájékoztatásért kattints az alábbi linkre:
A blog teljes tartalma testvéremmel közös szellemi munkánk eredménye!
Szerzői jogvédelem alatt áll!
Bármi nemű előadás készítéséhez, írott, képi, mozgóképi, és hanganyag készítéséhez felhasználása, másolása tilos!
Megosztás csak forrás megjelöléssel engedélyezett!
Tisztelettel: Viki / Helqwyck/.