Köszöntelek!
Alábbiakban Ewyta írását olvashatod:
"A teljes meridián hálózat, behálózza az egész testet, hasonló képen, mint az érhálózat, ahogy a vérerek a sejtek tápanyag ellátását végzik, úgy a meridiánok végzik a sejtek életenergia ellátását.
Kapcsolatban vannak a nádikkal, az idegrendszerrel, a sejtekkel.
A test belsejében, és a test külső felszínén is futnak.
A meridiánok feladata az élet energia tárolása, és áramoltatása.
A meridiánok yang, és yin típusúak, a bennük áramló energia szerint.
Minden yin meridiánnak, van egy yang meridián párja.
A 12 fő meridián közül, melyek páros meridiánok, 10 az, amely konkrétan anatómiai szervhez kapcsolódik.
Máj meridián – epehólyag meridián
Vese meridián – hólyag meridián
Lép – hasnyálmirigy meridián – gyomor meridián
Szív meridián – vékonybél meridián
Tüdő meridián – vastagbél meridián.
Az adott szervhez kapcsolódó meridián energia áramlás zavara hatással van az ellentét párjaként hozzá kapcsolódó meridián működésére, így a szerv működésére is.
Anatómiailag szervhez nem kapcsolódó yin - yang meridián páros:
Keringés, és szívburok meridián - 3-as melegítő meridián.
A keringés, és szívburok meridián a keringés
szabályozásáért felelős.
A szívmembránból ered, egyik ága a testfelszínre a
test két oldalán a mellbimbótól a hónalj közelében lép ki, a karok belső
oldalán halad, és a középső ujjak ujjbegyén végződik.
Testen belüli ága, a rekeszizmon keresztül a hasüregbe jut, ahol kapcsolatba
lép a hármas melegítő meridiánnal.
Yin meridián.
Kapcsolódó szervei, testrészei: a szív, a perifériás ideg- és érrendszer,
a felső végtagok, a könyök, a mellkas.
A 3-as melegítő meridián a szervezet energia szabályozásával, a
hőháztartás szabályozásával, a nemi energiák szabályozásával, a légzéssel, és a
táplálkozással (anyagcsere) is kapcsolatban áll.
A gyűrűs ujjak kisujj felőli körömágy végénél van az induló pontja.
A kar külső oldalán fut fel a vállon, a füleket megkerülve
megy a szemek külső sarkáig.
Yang
meridián.
Kapcsolódó szervei, testrészei: a váll, a könyök, az alhas, a fül, a
száj, a kéz, a mellkas.
A máj meridián a nagylábujjak belső oldalán a körömágy szélétől
indul,
a lábak belső oldalán a belső bokát körül járva
halad a lábszáron felfelé az ágyék irányába,
onnan a külső nemi szerveket
megkerülve belép az alhasba, ott körbejárja a gyomrot,
áthalad a májon, kapcsolatba
lép az epehólyaggal, majd a bordákkal.
A test felszínén, a mellkason a 6.
bordaközben ér véget.
A testen belül áthalad a tüdőn, és a gége hátsó oldalán
feljut a fejbe.
Yin meridián.
A máj meridián feladata a vér és az energia ellátás szabályozása, így erősíti
a betegségekkel szembeni ellenállást.
Az epehólyag meridián a szemzugok külső szélétől indul, a fejen a
füleket körbefutva, visszatér a homlok közepéig a szemöldökök felett, majd a
fejen át a tarkón keresztül a nyakon előre fut,
a hónaljvonalba.
Innen a test
mindkét oldalán halad lefelé a csípőn át, a külső lábszáron fut le a külső bokákhoz,
onnan a lábfejeken keresztül jut el a 4. lábujj kisujj felőli körömszegletéhez.
Yang
meridián.
Kapcsolódik a fülekhez, a hármas melegítő meridiánhoz, májhoz, az
epehólyaghoz, és a szívhez.
A vese meridián a kis lábujjak körömpercének alsó felszínén ered, a
test felszínére a talpakon jut.
Innen átlósan fut a belső boka felé, amit
megkerül, és a belső lábszárakon halad fel a térdekig.
Onnan halad tovább, fel a lágyék irányába, onnan a gerinc közelében fut a
vesékbe.
Innen ágazik ketté, egyik ága a húgyhólyagon keresztül a szemérem
csontnál jut a bőrfelszínre,
és az alhason kétoldalt párhuzamosan,
a befogadó
vezeték két oldalán fut fel a szívgödröt kikerülve, a kulcscsontok tövéig.
Testen belüli ága, a vesétől átmegy a májon,
a tüdőn, kapcsolódik, szívvel és a szívburok meridiánnal.
Yin meridián.
Megfelelő működése hatással van a vesékre, a fülekre, a csontokra, a
fogakra, a belső elválasztású mirigyekre, és a szexualitásra.
A hólyag meridián a belső szem zugban ered,
onnan a fej
középvonala mentén,
a homlokon, és a fejtetőn át lemegy a tarkón,
ott kettéágazva
halad le a gerincoszlop mellett párhuzamosan, mindkét oldalon.
A combok hátsó
részén még két ágban halad a térdekig.
Itt újra összekapcsolódik, majd a
lábszárak hátsó részén lejut a külső bokákhoz,
innen a külső lábfejeken fut a
kisujj körömpercének külső széléig.
Yang
meridián.
Megfelelő működése hatással van a húgyvezeték és a húgyhólyag működésére,
a csontokra, a hajra, a fogakra,
a vegetatív idegrendszerre, valamint
az agyalapi
mirigy működésére,
ami a belső elválasztású mirigyek működéséért felelős.
A lép – hasnyálmirigy meridián a lábak nagyujjainak külső
körömpercein indul,
majd a lábfejek belső szélén a belső
bokák fölött halad a lábszárak belső oldalán a lágyék irányába.
Itt elágazik,
egyik ága belép a hasüregbe,
áthatol a saját szervén, a lépen.
Kapcsolatban áll
a szívvel, tüdővel, belekkel,
a gyomorra, a gyomor meridiánnal, és a szív
meridiánnal.
Testfelszíni ága a hason át halad
a mellkasra,
a 2. bordaközig,
majd éles ívben a hónaljak alá fut a 6. bordaköz
magasságáig.
Yin meridián.
Megfelelő működése hatással van a szívre, a tüdőre, a belekre, a
gyomorra, a vérképzésre, a kötőszövetekre, a nyirokrendszerre, a hormonmirigyekre,
elsősorban a szaporító szervek mirigyeire is.
A gyomor meridián a szemek alatt indul, az arcon „U” alakú ívben
megy fel homlok felé.
Az „U” alak görbületénél halad le az állon át,
a
kulcscsonton keresztül a mellkasra,
majd a hasra, és a lágyéknál jut a külső
lábszárra, ahonnan halad tovább a második lábujj külső körömágyáig.
Yang
meridián.
Megfelelő működése hatással van a gyomorra, a nyelőcsőre, a nyombélre, az
arcidegekre, a szemekre, a belekre, a mandulákra.
Kapcsolódik az állkapocshoz.
Működése befolyásolja a menstruációs ciklust, a nemi szervek megfelelő
működését.
A szív meridián a szívben ered, a hónaljgödör közepén, lép ki a
testfelszínre,
a kar belső oldalán halad a tenyéren át,
a kisujj tenyér felőli
oldalán,
majd átmegy a kézháti oldalra, és a körömágy gyűrűsujj felőli
szögletében végződik.
Itt kapcsolódik a vékonybél
vezetékhez.
A vékonybélen kívül közvetlen kapcsolatban áll a tüdővel és a
vesékkel.
Yin meridián.
Megfelelő működése hatással van a vérkeringés, a szív, a vékonybél, a
tüdő, a vesék, a nyelv, a központi idegrendszer, és a verejtékmirigyek
működésére.
A vékonybél meridián a kézkisujjak külső körömszegletétől indul.
A tenyér szélén halad az alkarra, majd a felkar hátsó
belső szélén jut a vállra.
Kapcsolódik a lép, a húgyhólyag- és a kormányzó
meridiánnal.
A vállakról kettéágazik,
test felszíni ága a nyakon át, az állkapocs
szögleténél az orr irányába halad, majd a járomcsont alsó széléhez érve ismét kettéágazik.
Egyik ága a füleknél végződik, a másik ága, a belső szemzugban
csatlakozik a hólyag meridián első pontjához.
A vállaktól a testen belüli ága
kulcscsont feletti árokból indul, átmegy a szíven, a rekeszizmon,
a gyomron, és
a vékony belekben végződik.
Yang
meridián.
A vékonybél meridián feladata a bevitt táplálék energiává
alakítsa.
Működése hat a nyálkahártyákra, a nyelvre.
A tüdő meridián a hasüregből indul, ahol áthalad a vastagbélen,
majd a rekeszizmon át a tüdőn.
A test felszínre a kulcscsont alatt jön fel,
majd a karok belső felszínén fut le,
és a hüvelykujj külső körömszegletében ér
véget.
Yin meridián.
Megfelelő működése hatással van a tüdőre, a vastagbélre, a vesékre és a
gyomorra, a bőrre,
és a hajra is.
Elsődleges feladata légzési energiaképzés,
vagyis az oxigén felvételhez szükséges energia biztosítása, így erősíti a
szervezet, védekező képességét.
A vastagbél meridián a mutatóujj körömpercének a hüvelykujj felőli
oldalán kezdődik.
Felfelé halad a kézháton keresztül a
kar külső oldalán a vállcsúcsig.
Innen a nyak felé halad, és a kulcscsont
középrészén kettéágazik.
A test felszínen a nyakról az arcon át a felsőajak és az orr közötti redő
két oldalán ér véget.
Egyik mellék ága a testen belül érinti az alsó fogínyt is.
A kulcscsontnál induló, testen belüli ága áthalad a tüdőn, és a rekeszizmon át
jut el saját szervéig, a vastagbélig.
Yang
meridián.
Megfelelő működése hatással van a vastagbélre, a gyomorra, a bőrre, a
tüdőre.
A méregtelenítésben, és a kiválasztott salakanyag eltávolítás
segítésében van szerepe.
A meridiánok
megfelelő működését, vagyis az élet energia áramlását sok minden
befolyásolhatja, vagy gátolhatja.
Ahol pang az energia, ott hamarosan betegség
alakul ki.
Aki akár jelen életében, vagy előző életében szívműtéten, vagy olyan beavatkozáson esett át,
ami mechanikai sérülést,
majd hegesedést vont maga után,
annak a szív csakrán kívül sérülhetett az összes meridiánja, amely kapcsolatban van a szívvel.
A szív meridián, a keringés, és szívburok meridián, a Chong vezeték, a vékonybél meridián, és a befogadó meridián, hisz a test felszínén áthalad a szív felett is.
Közvetve hatással lehet a vese meridián, a lép, és hasnyálmirigy meridián működésére is.
Ez bármelyik szervvel kapcsolatban így van, akár gyomor műtét, akár bél műtét, akár vese műtét, akár nőgyógyászati műtétről legyen szó.
A fizikai, mechanikai sérüléseken kívül elzárásokat okozhatnak mágiák, rontások, ráolvasások, átkok, vudu ártások, de akár bűbáj is.
Amennyiben megszállók, testetlenek, tapadó entitások, démonok vannak rákapcsolódva bármelyik meridiánra,
és/vagy csakrára,
a köteléken keresztül elszívják az energiákat,
vagy épp alacsony rezgésű energiákat juttatnak a testbe, akkor
minden esetben akadályozzák a szabad energia ellátást."
A bejegyzés részlet "A test energia rendszerei" című saját írásomból.
Az írás szerzői jogvédelem alatt áll, megosztása forrás megjelöléssel engedélyezett.
Ewyta.
A meridián sérülések esetében,
kiemelt témakörre irányuló,
távból történő energetikai kezelések lehetőségét az alábbi linkre kattintva találod:
A meridiánokon lévő blokkok, elzárások oldása, a meridiánok tisztítása, és az energia elszívások megszüntetése, illetve az egészséges energia áramlások helyreállítása megvalósítható a
Fény Piramisban összesített energiák segítségével is.
A Fény Piramisról az alábbi linkre kattintva találsz írást:
A Fény Piramisban összesített energiák lehívó eszközei:
Az LVTERGY Inga Táblázatról részletesebb leírást az alábbi linkre kattintva találsz:
A leírásból tájékozódhatsz a beszerzési lehetőségekről is.
A Fény Piramis Kapu (alátétgyűrű) szerepéről, és használatáról IDE kattintva találsz leírást. Az Orgonit szerepéről ITT találsz tájékoztatást. A Fény Piramisban összesített energiákkal megvalósítható folyamatok nem minősülnek orvosi értelemben vett gyógyításnak, és nem helyettesítik az orvostudomány eszközeivel történő gyógyításokat!
A meridiánokhoz kapcsolódó, akadályozó hatások mögött álló kiváltó okok feltárására, az információ-átadás 1. kategóriájának keretein belül áll módomban információt kérni az Égiektől!
Javaslataikat a tanácsadás keretében továbbíthatom!
Az információ átadás folyamatáról IDE kattintva találsz részleteket. Köszönöm a megértést!
Kérlek mielőtt jelentkezel információért, olvasd el az adatkezeléssel kapcsolatos információkat, melyeket az alábbi linkre kattintva érsz el:
Amennyiben több mindent szeretnél megtudni, akkor kérlek olvasd el a blog többi írását is, és hallgasd meg a videóimat, így lehetőséged van több mint száz, online formában elérhető, tájékoztató általános információhoz jutni az írások, és videók által.
Mindez kötelezettségek nélkül!
Mindezek után, ha úgy érzed a segítségedre lehetek, keress meg.
A többi írást témakörönként összesítve IDE kattintva találod. A YouTube videóimat IDE kattintva találod. Az általam biztosított szolgáltatásokat IDE kattintva találod. -------------------------------------------------
Az alkalmankénti szolgáltatási, és kommunikációs szüneteimről az alábbi címke linken találsz tájékoztatást:
SZÜNET
A blog teljes tartalma testvéremmel közös szellemi munkánk eredménye!
Szerzői jogvédelem alatt áll!
Bármi nemű írott, képi, mozgóképi, és hanganyag készítéséhez felhasználása, másolása tilos!
Megosztás csak forrás megjelöléssel engedélyezett!
A változtatás jogát fenntartom!
Tisztelettel: Viki / Helqwyck/, Reiki Mester.